| AGATHA CHRISTIE: EGY ANGOL REJTÉLY [ Egyéb könyvek ]
|
|
Írta:
|
Laura Thompson |
|
Eredeti cím:
|
Agatha Christie: an English Mystery |
|
Első megjelenés:
|
2007. szeptember |
|
Eredeti kiadó:
|
Headline Review |
|
|
| AJÁNLÁS ^ |
Barátomnak, Vinnynek
1992–2006 |
| OLVASÓI ISMERTETŐ ^ |
A világ legnépszerűbb krimiírójának élete maga is kész detektívregény. Megannyi váratlan fordulat, rejtélyes, máig felderítetlen szálak, és egy kivételes karakter a főszerepben: Agatha Christie, minden idők legolvasottabb írónője, aki könyvei eladási példányszámát tekintve felzárkózott a Biblia mögé.
A krimikirálynő életéről több mű is megjelent, teljes alapossággal először azonban Laura Thompson kezdte el követni egy nagyszabású életrajzban a Torquay-ban született kislány első lépéseit a Brit Birodalom női lovagjaként elhunyt idős asszony végső napjaiig.
Laura Thompson az írónő 1938-ban vásárolt devoni házában bukkant a hagyaték részeként a családi levelezésre, számos naplóra, iskolai füzetre, receptekre, számlákra, feljegyzésekre. A felkutatott anyagból fény derült rá, hogy Agatha Christie, aki soha nem datálta leveleit, memoárjában számos ponton megváltoztatta életrajzát, de még életkoráról sem mondott igazat házassági anyakönyvi kivonata szerint.
Ebben az átfogó életrajzban most kronologikus rendbe kerülnek az események, középpontban természetesen a legfontosabb – s egyben legrejtélyesebb – fordulatokkal. Agatha és első férje, Archibald Christie házasságának megromlását követően Agatha eltűnése egy ravaszul megrendezett színdarabnak tűnt a közvélemény és az újságírók szemében, holott az egy lelkében megroppant asszony belső tusakodásának kivetülése volt. Nem kevésbé regénybe illő a második házasság története sem: Agatha és a tizennégy évvel fiatalabb Max Mallowan romantikus megismerkedése egy vonatút során.
Laura Thompson a család engedélyével először tesz közzé soha nem publikált dokumentumokat, levélrészleteket és naplóbejegyzéseket, melyek alapján nemcsak az életrajz eseményeit pontosítja, de megrajzolja egy, a kora társadalmi konvencióit merészen figyelmen kívül hagyó asszony alakját.
De ki ez sikeres nőíró, aki ifjú lányként operaénekesi pályára készül, aztán minden megváltozik, amikor sarkára mer állni az első művét megjelentető kapzsi kiadónál? Aki gyógyszerészként kívülről fújja alig ismert vegyületek és mérgek nevét és hatását, és aki sokak felháborodására első sikerkönyvében felrúgja a krimik szabályát: magát az elbeszélőt teszi meg gyilkosnak. Ki ez a csinos, gazdag hölgy, aki nem sajnálja a pénzt divatházak kínálatára, ékszerekre és bútorokra, golfozik és körbeutazza a fél világot, de ha kell, kabát nélkül kel útra a hidegben, és nem átallja csípős megjegyzéssel illetni az angol felső-középosztályt, akik csak hiszik, hogy tudják, mi a szegénység.
Laura Thompson az eseményekkel együtt az író személyiségének mélyére hatol: párhuzamosan követei a regények és novellák szereplőinek – a kezdeti írói próbálkozásoktól a legnépszerűbb regényekig –, valamint megalkotójuk karakterének összefüggéseit. A szereplők nem csak életre kelnek, de vonásaik és szavaik magyarázatot is kapnak az idézett naplók, korai verssorok és reprodukált belső monológok alapján. Aki szereti Agatha Christie stílusát, annak számára most életrajzírója mondataiból is visszacseng a jól ismert hangulat, amelyet Kocsis Anikó fordítása remekül szólaltat meg magyarul.
A rajongó megtudhatja, miként és kiknek a hatásaira született Poirot, a piperkőc belga nyomozó, akinek a logikáján semmi nem foghat ki, vagy az örökké kíváncsi, pletykás kis idős hölgy, Miss Marple. De az talán egy vérbeli rajongónak is újdonság, hogy Agatha még saját alteregóját is megteremtette egy kevésbé ismert figurában…
A kötetet izgalmas képanyag egészíti ki, részben először publikált fotókkal a családi albumokból. De természetesen felfedezhető a két telitalálat-színész, David Suchet felejthetetlen tekintete és Joan Hickson huncut mosolya is. A bőséges jegyzetanyag a művekben és az idézetek helyében való eligazodást segíti, valamint rengeteg járulékos információval szolgál az élettörténethez. A kötetvégi művek jegyzéke az eredeti Agatha Christie-kötetek és a magyar kiadások címeinek azonosítását segítik.
Részlet a könyvből:
(© Háttér Kiadó, 2009. Fordította: Kocsis Anikó – a kiadó engedélyével közölt részlet!)
„Más is lenyűgözte ebben a munkában Agathát: a méregfiolák szépsége, a különlegesen precíz méricskélés és a halálosztó potenciál, amelyet a rend és a fegyelem tart kordában. A titokzatos stylesi eset alapötlete egy mérgezési mód, amelyet Agatha nemigen vehetett máshonnan, mint patikai tevékenysége során szerzett tapasztalataiból: a könyv teljes egészében a mérgek alapos ismeretére épül. Valójában megérteni sem lehet a végkifejletet e tudás nélkül – az olvasó az elkövetőre helyesen tippelhet, de bizonyítékot csak akkor kap, ha tisztában van a sztrichnin és a bromid hatásmechanizmusával. Agatha első detektívregényét ennélfogva nevezhetjük úgy, mint az első és egyetlen „átverését”, de mivel más téren annyira rá jellemzően, annyira ösztönösen zseniális – és annyira közel áll az írás a száz százalékhoz –, hogy ezt később sem rótta fel neki senki.
A kezdet kezdetétől hatásosan használja a következő módszert: olyan erős gyanút kelt egy bizonyos személy iránt, hogy az olvasó azonnal el is veti őt potenciális tettesként, aztán kiderül, hogy mégiscsak ő a bűnös… Azóta sem élt ezzel az eszközzel senki úgy, mint ő – olyan nagyvonalúan, szabadon, és olyan kristálytiszta logikával. Előfordul, hogy a gyilkos nincs is jelen a tett helyszínén (mint A titokzatos stylesi esetben), esetleg áldozatjelöltnek tűnik, vagy ő maga beszéli el a történetet, netán lövéstől megsebesült figura. Arra is akad példa, hogy éppenséggel gyermek vagy rendőr az illető. A kulcs, amivel Agatha a rejtély zárjához közelít, a „hétköznapiság”, az áldott normalitás, amely megadja a valóság illúzióját. Tagadhatatlan, hogy volt érzéke a cselekmény bonyolításához. A műfaj csodát tett szerkesztési képességével, bár ebben rengeteg munka rejlett, amely csöppet sem volt kedve ellen való – úgy birkózott a megírandó anyaggal, mint ahogy annak idején, gyermekkorában tette a bonyolult matematikai egyenletekkel apja felügyelete alatt.
Agathánál azonban a cselekmény abból született, hogy sűrítve adta vissza a karakterek lényegét, desztillálta, esszenciájukban mutatta fel őket, s ezáltal a történetek nem légüres térben játszódnak. Nem csak arról van szó tehát, hogy például a férj figurája A titokzatos stylesi esetben azért gyanús, mert furán komor, és azért vetjük el mint gyanúsítottat, mert megingathatatlan alibije van. A talány feloldása mindig a figurák egyéniségéből adódik, mondjuk annak a férfitípusnak a jellegzetességéből, aki előszeretettel vesz feleségül idősebb, gazdag nőket. Agathát mindig is az emberi lélek érdekelte. „Az emberi természet… Ez szerintem a valódi válasz arra a kérdésre, hogy miért érdekel engem ez az eset” – mondja egy későbbi műben Poirot.
Clara persze nem lepődött meg, amikor Agatha beavatta, hogy mit ír. Miért is ne éppen detektívregényt? Hiszen mi az, amire az ő lányai nem képesek? Clara volt, aki azt tanácsolta Agathának, hogy menjen Dartmoorba, töltse ott kéthetes szabadságát, és fejezze be ott a regényt, ahol senki sem zavarja. Agatha írt is egész délelőtt, majd délutánonként boldog önfeledtségben járta a vidéket. Motyogott magában, ahogy képzeletében sorra vette a szereplőket, és fennhangon próbálgatta a dialógusokat. Később ez aztán megrögzött szokásává vált. „A testvérem olykor rám szólt, hogy kissé bolondnak látszom, ahogy egyedül sétálgatok, és magamban beszélek – emlékezett vissza Agatha 1974-ben, egy interjú során. – Az a helyzet, hogy amikor elkezd az ember egy könyv ötletével foglalkozni, nincs annál szebb dolog, mint elmenni egy jó hosszú sétára. A titokzatos stylesi eset így, menet közben íródott, miközben magamban beszéltem… Teljesen tehetetlen az író mindaddig, amíg ki nem gondolta a jellemeket, és nem érzi őket elég valóságosnak. Nem feltétlenül más számára kell valóságosnak lenniük, elég, ha csak a magunk számára azok. És nyugodtan kimehetünk sétálni velük a kertbe.”
A titokzatos stylesi eset figurái közül a legfontosabb – s aki a későbbiekben is meghatározó személyiség marad Agatha életében, mint egyfajta pótférj figurája, aki, bár más értelemben, de éppolyan követelőző tud lenni –: Hercule Poirot, az enigmatikus belga, a rendmániás tojásfej, aki komoly szürkeállománnyal és szénfekete bajusszal van megáldva.”
|
MAGYAR KIADÁSOK ^ |
» Háttér Kiadó, 2009
|
| MAGYAR KIADÁSTÖRTÉNET ^ |
|
A könyvet Kocsis Anikó fordításában 2009. november 24-én publikálta a Háttér Kiadó. |
|
|
