Facebook
Bejelentkezés | Regisztráció
  

Tisztelt Látogatók!

Az agatha.hu és elődlapjai 2002 óta szolgálják ki az Agatha Christie felől érdeklődő látogatókat, olvasókat, és filmrajongókat. A non-profit jellegű webhelyet szabadidőnkben bővítjük, miközben igyekszünk a lehető legszélesebb információállományt biztosítani, és naprakész információkat közvetíteni. Sajnos egyre kevesebb időt tudunk szentelni a folyamatos frissítésekre és a megváltozott technikai feltételek biztosítására – mindenképpen kevesebbet annál, mint amennyit szeretnénk.

2012-ben megkezdtük a teljes Christie-életmű újrafeldolgozását, ami magába foglalja az összes Christie-hez kapcsolható mű adatlapjának részletes kidolgozását, mintegy 5 000 karakter jellemzését, hiánytalan bibliográfia elkészítését, illetve megannyi más, egyéb helyeken nem található érdekességek tucatjainak bemutatását. Az új adatok közvetítésére megváltozott és modern technikai feltételek szükségesek, amit egyszemélyes információ-koordinálással, weboldaltervezéssel és fejlesztéssel kivitelezni időigényes és lassú.

Az életmű-újrafeldolgozás során fény derült arra, hogy a jelenlegi oldalon publikált adatok jelentős része elavult, pontatlan vagy javításra szorul. Ezért nyomatékosan kérünk mindenkit, hogy különösen a magyar megjelenésekkel, illetve a műadatlapokon közölt érdekességekkel kapcsolatban vegyétek figyelmbe, hogy esetenként hibásak lehetnek.

Nem szeretnénk félbehagyni vagy eltékozolni 13 év munkáját, de jelenleg sem a szükséges technikai feltételek, sem pedig az a potenciális erő nem biztosított, ami továbblendíthetné a kis létszámú szerkesztői csapatot. A maradék energiánkat ezért igyekszünk új megoldásokba fektetni, ezért a jelenlegi agatha.hu frissítését 2015. március 11-től beszüntetjük.

Tamás

Újra színpadon Az egérfogó!
Írta: Tamás; 2015. március 8., 18.56

Az egérfogó2011 óta először, 2015.  március 28-án két fővároshoz közeli település színháza is műsorra tűzi Christie legsikeresebb darabját, Az egérfogó-t.

A színdarab keletkezési körülményeit már-már legendaként emlegethetjük. Mária királyné Christie legnevesebb olvasói közé tartozott. 80. születésnapjára ünnepséget szerveztek, Christie-t pedig arra kérte fel a BBC, hogy írjon egy rövid rádiójátékot erre az alkalomra. Az alig félórás Three Blind Mice című darabot 1947. május 30-án sugározták. Ugyanezen év október 21-én azonos címmel és forgatókönyvvel tévéjátékot is bemutattak.

Christie kisregénnyé dolgozta át a művet, amit 1948 májusában közölt le az amerikai Cosmopolitan magazin. 1950-ben egy novelláskötetbe is bekerült, ami mindmáig csak az Egyesült Állomokban jelent meg.

Önéletrajzában kifejtette, hogy minél többet gondolkodott rajta, annál világosabb lett számára az, hogy a rádiójátékból egy kiváló, háromfelvonásos színdarabot is lehetne írni. Átdolgozta színdarabbá, majd nehézségbe ütközött: az eredeti címet már egy másik szerző is használja, ezért új címet kellett választania. Az egérfogó elnevezés ötlete vejétől, Anthony Hickstől származik, az ihletet pedig Shakespeare Hamletjének adta. (II. felvonás, 2. jelenet)

Az ősbemutatóra 1952. november 25-én került sor, bár már október 6-ától látható volt a notthinghami Királyi Színházban. A bemutató óta folyamatosan műsoron van a West Enden, ezzel megdöntött minden rekordot.

Magyarországon tíz évvel az ősbemutató után, 1962-ben a Madách Színházban játszották először. Az előadást Ádám Ottó rendezte és többek között Váradi Hédi és Zenthe Ferenc szerepeltek benne. 1975-ben Kaposvárott Babarczy László vitte színre Agatha Christie művét, ami azóta is újra és újra feltűnik a magyar színpadokon – legutóbb 2011. végén a budapesti Thália Színházban, Szikora János rendezésében.

Annak érdekében, hogy a színpadi élményt megóvják, a kisregényt több mint 60 évig nem jelentették meg Angliában, novelláskötetekbe sem került be. Magyarországon 2004-ben jelent meg először a Krimikalauz társírójának, Molnár Gabriella fordításában.

Budaörsi Latinovits Színház

Cím: 2040 Budaörs, Szabadság út 26.

Szereposztás:

  • Mollie Ralston – Zeck Julianna
  • Giles Ralston – Nagy Dániel Viktor
  • Christopher Wren – Miklós Marcell
  • Mrs. Boyle – Takács Katalin
  • Metcalf őrnagy – Ilyés Róbert
  • Miss Casewell – Szalay Marianna
  • Mr. Paravicini– Márton András
  • Trotter felügyelő – Chován Gábor

Rendező: Lukáts Andor

A színdarabot Mészöly Dezső műfordításában játsszák!

Veres 1 Színház, Veresegyház

Cím: 2112 Veresegyház, Köves utca 14.

Szereposztás

  • Mollie Ralston – Verebes Linda
  • Giles Ralston – Pál Tamás
  • Christopher Wren – Dósa Mátyás
  • Mrs. Boyle – Zorgel Enikő
  • Metcalf őrnagy – Schlanger András
  • Miss Casewell – Miklós Kriszta 
  • Mr. Paravicini – Székhelyi József (Jászai Mari-díjas)
  • Trotter rendőr őrmester – Mohai Tamás

Emlékezzünk együtt!
Írta: Tamás; 2015. január 12., 19.23

Agatha Christie (1890–1976)

Agatha Christie 1976. január 12-én Winterbrookban egy megfázást követően, békésen hunyt el. Zártkörű temetésen, Cholsey-ban helyezték örök nyugalomra; a nagyközönség a májusi, Londonban tartott nyilvános gyászistentiszteleten vehetett végső búcsút a krimi királynőjétől.

Nyugodjék békében!

Az első magyar nyelvű Christie-novella
Írta: Tamás; 2015. január 7., 23.13

Jelen ismereteink szerint 1939. január 8-án, azaz 76 éve jelent meg az első magyar fordítású Agatha Christie-novella. „A 66-os kabin” (Problem at Sea1) című novellát három részben közölte le a Pesti Hírlap vasárnapi melléklete, a Képes Vasárnap. A fordítót sajnos nem jelölték.

Meglepő, hogy míg 19292 és 1938 között 14 magyar fordítású Christie-regény jelent meg, novella egy sem.

Az alábbiakban képek formájában leközöljük a teljes novellát. Nagyításhoz kattints a képre!

Az 1. rész: 1939. január 8., 2. szám, 22–23. oldalon

Képes Vasárnap, 1939. január 8.

A 2. rész: 1939. január 15., 3. szám, 22–23. oldalon

Képes Vasárnap, 1939. január 15.

A 3. rész: 1939. január 22., 4. szám, 26–27. oldalon

Képes Vasárnap, 1939. január 22.

További érdekesség, hogy a Képes Vasárnap saját tartalomjegyzéke hibás, a részek megjelenéseit a 4., 5. 6. lapszámra tették.

A fényképeket ezúton is nagyon köszönjük Dr. Tekulics Juditnak és Kenesi Zsoltnak.

Megjegyzések:

  1. Az elbeszélést 1935 decemberében Poirot and the Crime in Cabin 66 címmel közölte a The Strand magazin. Az amerikai megjelenésre 1964 márciusában került sor, The Quickness of the Hand címmel jelent meg az Ellery Queen's Mystery Magazine-ben.
  2. Bár a Magyar könyvészet, 1921–1944 (Budapest, OSZK, 1981) című nemzeti bibliográfia, a Corvina 1930 januári közlönye, valamint az internetes kutatások alapján is úgy hittük, 1930-ban jelent meg az első Christie-fordítás. Ez nem pontos. Egy lelkes kutató, Longvale információi alapján A titkos ellenfél című regény első fordítását 1929 novemberétől a Képes Krónika melléklete közölte le, sorozatként.
2015 Tommy és Tuppence éve
Írta: Andi; 2014. december 26., 17.08
David Walliams Tommy és Jessica Raine  Tuppence szerepében

Agatha Christie 1922-es krimije, A titkos ellenfél 2015. február 12-én a Watermill Theatre-ben debütál, majd 44 előadás után hathetes  nemzeti turnéra „indul”. Ez lesz az első alkalom, hogy a bűnüldöző páros Tommy és Tuppence [Beresford] megelevenedik a színpadon, méghozzá egy vadonatúj feldolgozás keretében, ami Sarah Punshon és Johann Hari nevéhez köthető.

A titkos ellenfél egy évtized után az első bemutatott Christie-adaptáció. Az Agatha Christie Limited választása a díjnyertes Watremill Theatre-re esett, így a 2015-ben fennállásának 125. évfordulóját ünneplő színház megtiszteltetése, hogy Christie két legéletrevalóbb karakterét életre keltse. Friss és ötletes színházi megközelítéssel a produkció gyors tempójú akciót ígér, ugyanakkor nem hiányozhat a nevetés, a romantika és az élőzene sem.

A titkos ellenfél-ben, mely Tommy és Tuppence öt történetéből az első, az 1920-as évek Londonján keresztül követhetjük a duó merész kalandjait. Elszánt fiataljaink megalapítják a szokatlan nevű Ifjú Kalandorok Rt-t. Már első feladatuk is nagyobb veszélybe sodorja őket, mint amit el tudtak képzelni, és gyorsan magába szippantja őket egy veszélyes, politikai ármánykodással, összeesküvéssel és gyilkossággal teli világ. Túléli a nemzet? És egyáltalán: ki az a Mr. Brown?

Mathew Prichard, az Agatha Christie Limited elnöke így nyilatkozott: „El vagyunk ragadtatva, hogy a Watermill Theatre-rel, Sarah-val és Johannal dolgozhatunk együtt, akik egyedi, hangulatos stílusukkal színesítik nagymamám karaktereit. A Watermill a legalkalmasabb hely Tommy és Tuppence debütálásának. ”

„Tinédzser korom óta nagy rajongója vagyok Tommynak és Tuppence-nek” – mondta Sarah Punshon, a darab írója és rendezője. – „Imádom a köztük lévő kapcsolatot: szeretem, hogy mennyire viccesek, bátrak és élettel teliek mind a ketten. Amikor Christie megírta a könyvet, fiatalabb volt, mint én most. 1920-at írtak, és a fiatal nők nem rakhatták keresztbe a lábukat nyilvános helyen: de Christie megalkotta ezt a hihetetlenül merész fiatal lányt, aki káromkodik és vicceket mesél, és vakmerő tervekkel áll elő – egyszerűen elképesztő! Megtisztelő, hogy bemutathatom a közönségnek őket.”

2015-ben azonban nem csak a színpadon, de a televízió képernyőjén is találkozhatunk a fiatal nyomozókkal, mégpedig a Bűnszövetkezetben című könyv BBC filmadaptációjában, David Williams és Jessica Raine főszereplésével.

A cikkhez tartozó kép forrása: agathachristie.com

Karácsonyi vacsora Agatha Christie-vel
Írta: tamamexx; 2014. december 19., 16.59
Egy hamisítatlan angol karácsonyi puding

Képzeljük el, hogy Poirot vagy Miss Marple kortársaként éppen egy angol faluban ér minket a karácsony, és a hóban evickélve éppen ebédmeghívásra sietünk egy vidéki udvarházba. Vajon mit fogunk találni az asztalon? Természetesen a tradicionális angol vacsorának több változata és lehetséges variációja van. Ebben az írásban megmaradunk Agatha Christie világában, és a karácsonyi történeteit végignézegetve megtudhatjuk, vajon mit találnánk az ő asztalán. 

Miután bejelentik, hogy az ebéd tálalva van, foglaljunk helyet, és felszolgálják számunkra előételként az osztrigalevest. Aki nem rajong a tenger gyümölcseiért, ne aggódjon, több ilyen fajta étel nem szerepel a menüsorban. Főételként pulykát fogunk kapni, mindjárt kettőt is, gesztenyével töltve. Csupán abban különböznek, hogy az egyik sütőben készült, a másik pedig főtt. Köretként fogyaszthatunk egy kis újkrumplit. Joggal kérdezhetnénk: télen? A válasz igen. Ha az újkrumplit szezonjában bádogedényben tesszük el, megőrzi frissességét. Természetesen a fogásokhoz dukál a jó bor is: vörös vagy fehér, választás szerint. Jó esetben senki sem veri le idegességében a borospoharát, mint David Lee a Poirot karácsonya című regényben. 

Az ebéd fénypontjai a desszertek, azok közül is főszereplő a karácsonyi puding. Agatha Christie-nél lángoló szilvapudingról olvashatunk, amit az elsötétített ebédlőben szolgálnak fel látványos attrakcióként. Ennek a pudingnak semmi köze ahhoz az édességhez, amit mi pudingnak hívunk, és tejben főzve készítünk el. Az angol puding sokkal tömörebb, inkább gyümölcskenyérre hasonlít. Már az ünnepek előtt több héttel elkészítették, és karácsonyig száradt. A tetejét piros bogyós magyal ágacska díszítette. Készítésekor, ha valaki megkavarta, és közben kívánt valamit, az állítólag teljesült. Különböző tárgyakat dobtak bele, és ki-ki amit a saját szeletében talált, az lett az övé. A tárgyak jelentettek is valamit, a teljesség igénye nélkül: aki gyűrűt talált, az elsőként ment férjhez a társaságból, az agglegénygomb és a gyűszű agglegényi illetve vénlányi életmód várományosává tett, míg a hatpennys érme gazdagságot hozott tulajdonosának a hagyomány szerint. 

Természetesen nem a puding volt az egyetlen karácsonyi édesség, befőttek, pörkölt mandula, pukkanó bonbon, aszalt szilva, mazsola, gyömbér és cukrozott gyümölcsök várták a csipegetni vágyókat. Kedvelt sütemények között szerepelt még a kuglóf, a diós sütemény, és a hasé (sült vajas tészta valamilyen húsos töltelékkel.) Az egészségesebb harapnivalókat pedig a narancs, a datolya és a dió képviselte. 

Látható, hogy karácsony napján az ebéd volt az az étkezés, ahol az ünnepi menüt elfogyasztották. Uzsonna idején megint kitettek magukért: az étel bőséges volt, általában torták kísérték a teát, vacsorára viszont egy kis hideg élelmen kívül mást nem fogyasztottak.

Akinek a finomságok mellett egy szezonhoz illő krimihez is megjött a kedve, annak végezetül szerepeljen itt egy karácsonyi lista kiindulópontul; azok az Agatha Christie által írt történetek, ahol szó esik erről az ünnepről: 

A cikkhez tartozó kép forrása: Cue Gardens

Hercule Poirot, az ellentmondások embere
Írta: öregróka; 2014. november 8., 11.47
Hercule Poirot

Néhány héttel ezelőtt Nagy Gergely, a Könyvjelző irodalmi magazin szerkesztője keresett fel minket azzal a kéréssel, hogy – mint feltehetőleg a téma szakértői – írjuk cikket Poirot-ról. A felkérést öregróka szerkesztőtársunk vállalta. A cikk tegnapelőtt jelent meg, nagyon szépen megszerkesztett formában.

Ez az első olyan magyar nyelvű írás az interneten Hercule Poirot-ról, amely tartalmilag teljes. Egyedi szemléletben mutatja be Christie leghíresebb figuráját. Minden betűje öregróka tollából származik, nem másolt, nem plagizált. Csak elismeréssel tudok róla írni. Mivel a cikket az agatha.hu teljes szerkesztői közössége nagyra értékeli, ezért a teljes változatot leközöljük úgy, ahogy öregróka megírta.

Gyakran így emlegetik: a legismertebb belga. De tényleg jól ismerjük? Könnyű a dolga annak, ki jó néhány regényből megismerve címszavakban sorolja jellegzetes, vagy annak vélt, gyakran sarkított, sommás tulajdonságait. De igaza is van egyben?

A nélkül, hogy abba a hibába esnénk, amit ha ostorozni nem is, de finomítani mindenképp indokoltnak vélünk, vegyük sorra a legtöbbször reáaggatott, közhellyé cementeződött karaktervonásokat, „eposzi jelzőket”: meglehet kissé más, ám mindenképp árnyaltabb, izgalmasabb, ellentmondásosabb figura elevenedik meg előttünk.

Talán kezdjük mindjárt a „belgaságával”.

Valóban öntudatos patrióta lenne? Annyi biztos, hogy kifejezetten ingerülten reagál arra, ha franciának titulálják. (Ez amúgy az Írónő duplacsavarja, aki az angolok kisebb nemzetek iránti általános érzéketlenségét fricskázza ezzel, viszont egyedül a franciákat tekintik saját maguk után – sokára– következő, valamelyest elfogadható nációnak. A francia anyanyelvű vallon-belgák viszont „nem is létezők” – így a belgaság nem balgaság: rafinált ötlet!), Ami azonban konkrétan egykori hazájára, személyes múltjára, kontinenshez kötődő hagyományaira, azok tiszteletére utal, nos, az vajmi kevés. Elvétve szól hajdani rendőrségi munkájáról (ez amúgy is szakmai kérdés), egyszer-kétszer, főleg az általánosságok szintjén családjáról.

Ne csodálkozzunk: roppant jól érzi magát Angliában, teljesen beilleszkedett a szigetországi emberek közé, s az életmódot is sajátjává tette. Hogy néha zsörtölődik egy-s-más szokáson? Valós konfliktusa nem támad ebből, legföljebb az „épületgépészet” terén. A komfortos fűtés és a melegvíz-szolgáltatás hiánya, vagy ezek ódon megoldásai ténylegesen kellemetlenül érintik számos tradicionális angol lakhelyen.

Fölösleges lenne a gasztronómiát döntő érvként fölemlegetni: a „jóféle angolos” koszt, a száraz röviditalok és a teakultusz az ő ízlésével, szokásaival szemben egynémely helyzetben gyakorta miniatűr összeütközést szikráztat fel, de eme láng rendre hamar el is lobban.

S ha már ízlés, illetve szokások: túlzottan udvariaskodónak vélhetjük nem egyszer, pedig mindezt a britek kimértebb szemléletén keresztül láttatott karikatúrának is tulajdoníthatjuk. Üdvözlési rituáléi, szertartásos előzékenysége, hódolattal átitatott tisztelgő gesztusai, szuperlatívuszokban nem szűkölködő tirádái amúgy megint csak nem speciálisan belgák, hanem a közép- és dél-európai „átlag-etikett” angol szemmel nézve túl körülményes, avagy éppen bizalmaskodó megnyilvánulásai.

Visszatérve a lakáskultúrára, (s az említett technikai civilizációs szintre): hajlamosak vagyunk ezt annak részeként tekinteni, miszerint ő a célszerűség, sőt, puritán racionalizmus szinte jelképes figurája lenne. Ez a széles körben elterjedt egyszerűsítés azonban eleve csak féligazság! Igaz, szimmetria iránti vonzalmát lépten-nyomon hangoztatja, s lakása berendezését is e fentebbi elvek alapján képzelhetjük el. Itt viszont majdhogynem le is zárul ez irányú affinitása, mert pl. külső megjelenésének, öltözködésének más mozgatórugói vannak! Hiú, piperkőc – így a verdikt kórusban. Csakugyan az lenne? A kifogástalan megjelenést aggályosan fontosnak tartja, ebben ugyanakkor egy hamisítatlan konzervatív álláspont is rejlik; s hiúsága azért is megkérdőjelezhető, mert egy hiú ember nehezen viseli, ha megmosolyogják, mulatnak rajta, s épp ezért el is kerüli az ilyen helyzeteket. Poirot ellenben keresztüllép a kétes fogadtatáson, sőt, híres lakkcipőjét pl. akkor is hordja, amikor saját magának okoz ezzel kényelmetlenséget. Makacs ragaszkodás egy illemkódexhez – nesze neked racionális józanság! (A szervezetét megviselő repülő- ill. hajóutak iránti viszolygását sem rejti véka alá, pedig elvben ez is csorbíthatná presztízsét.)

Öreg kora (évei számát bajos megbecsülni, de kiszámítani is) számos szituációban válik (ha csak átmenetileg is) kínossá: egy színtiszta hiú figura számára a leghevesebb reakciót eredményezné. Poirot barátunk ezeket a helyzeteket mindig bölcs, sztoikus belátással kezeli!

Legendás bajszára azonban csakugyan hiú, majdhogynem gyermekien: pátyolgatja-pomádézza valódi piperkőcként. Büszke is rá, akár csak hírnevére, e kettő mégsem képez közös nevezőt: nyomozói ténykedése csakugyan egyedülálló, így azzal kapcsolatos gőgjét legföljebb szerénytelenségnek, s nem hiú felvágásnak kellene minősítenünk, de hadd javasoljam inkább a kötelező álszerénység lefegyverző mellőzését ez esetben. S egy adalék arra, hogy éppenséggel szerény (avagy önzetlen) is: a lármás hírverést, sajtópropagandát nem igényli, számtalanszor tapasztaljuk, hogy egy ügy megoldásánál ezt a – jó esetben mellékszereplővé degradálódott – hivatásos detektívekre „testálja”. (Az inkognitót egyébként is nagyra becsüli – egész addig, míg rá nem kényszerül egy bemutatkozásra…)

Ha a gyakorlati életben a funkcionalizmus híve is, irodalomban egyaránt lelkesen csodálja Shakespeare-t és élvezi a nursery rhyme-ok világát. Minő ellentét e kettő! – éppenséggel angolságuk terén nem az: újabb bizonyíték, hogy Hercule mester belgából lélekben angollá vált.

Ám konzervatív ízlése kerekedik fölül a puritán ráción akkor is, ha a nőkről alkotott véleményét vizsgáljuk. A „kívül-belül” modern, a „túlzottan” intellektuális, férfias, vagy az elhanyagolt, lezser megjelenésű teremtések távol állnak tetszésétől. Feltűnő távolságtartással is téves vádolni, csak éppen mindig tudja, hol a határ. Bűnügyekről lévén szó, annak igazsága, etikája kijelöli a konzervatív meggyőződésű ember helyes útját; kiváló empátiája (erről aztán vajmi kevés szó esik) kapcsán viszont sok asszony, lány nyílik meg előtte: akár egy gyóntató papot, úgy avatják bizalmukba.

Erkölcsi iránytűje amúgy is rendíthetetlen: családcentrikusságát gyakran hangoztatja, katolikus keresztény elkötelezettségét csak szemérmes-ritkán említi, a bűnt, par excellence az emberi élet kioltását szinte szubsztanciális ellenségének tartja. Éppen ezért, bár fönt említett empátiája nem egyszer a tettes(ek) részleges megértését váltja ki belőle, egyetértésére nem számíthat(nak). A számára máskülönben mégoly rokonszenves törekvésű, vagy habitusú személyekkel szemben sem elnéző. (A gondos olvasó természetesen rábukkan szabályt erősítő kivételre, de erről nyilván nem árulhatunk el többet.)

Végül, de nem utolsó sorban: hogy is nyomoz a nyomozó?

Egy detektív akkor „igazi”, ha saját szemlélettel, módszerekkel, netán rigolyákkal ékes. Poirot-nál mindenre lelünk példát – s ismét nem ellentmondásoktól mentesen!

Az intellektuális nyomozó prototípusa ugyan vélhetőleg Sherlock Holmes, ám a Christie-alkotta épphogy középtermetű utód (163 cm-ével saját korában is éppen csak nem aprónak számított) kombinációs logikájával méltó követője-továbbfejlesztője; kedvenc szavajárása, amellyel a „kis szürke agysejteket” invokálja, jelképpé kristályosodott az elmúlt száz esztendőben. (Talán azt is megkockáztathatjuk, az emberi agy szürkeállománya létének széles körű ismertsége nem kis részben neki, azaz az Írónőnek köszönhető…)

Félkarú óriás lenne azonban Hercule Poirot ugyanilyen intenzív és hatékony pszichológiai érzéke s működése nélkül. E kettő: józan logika és mélyreható lélektan együtt adják Poirot lényegét, tetézve oly kivételes megfigyelőképességgel, ami leginkább elképeszti némelykor az olvasót. („Teljesen lényegtelen. Ezért olyan érdekes” – mondja egy jelentéktelennek tűnő mozzanattal kapcsolatban egyik leghíresebb nyomozásakor: s ebben a rövid idézetben gondolkodása esszenciája rejlik.)

Gyakran kapjuk rajta ellenben, hogy megvetően, sőt, dühödten szól az apró tárgyi bizonyítékok után bőszen vizslató nyomozókról, illetve ezen módszerről. Az ő részéről igaza is van: lélektan s kombinációs logika híján ez felszínes, bürokrata nyomozósdi. De ne higgyük, hogy ő maga soha nem él ezzel! Apró (?) különbség: Poirot nem nagyon keres, ám annál inkább talál. Legtöbbször értelmetlennek tetsző apróságokat, amelyekről kiderül – mondanunk sem kell –: a nagy kirakós játék (a hasonlat ©H.Poirot!) elengedhetetlen részecskéi.

Hosszan ecsetelhetnénk még Hercule mester leegyszerűsített, illetve kellően árnyalt tulajdonságait, szokásait; differenciált karaktere bizonyosan egyre tapinthatóbbá válna. De a regények, novellák elevenségével úgysem vetekedhetünk. A halhatatlan magándetektív mindenesetre plasztikusabb alak annál, hogy profilja kontúrját nyolc-tíz, vagy akár húsz, jelszószerű vonással húzzuk meg. Nézzünk magunkba: zseniális nyomozók nem vagyunk, de valódi karakterünket épp ilyen, nem mindenben következetes, részben paradox tényezők éltetik. De ne gondoljuk, hogy ily módon, azaz finoman árnyalt, ellentmondásokkal is fűszerezett jellembeli tényezők szemléletes összekovácsolása automatikusan jelentős irodalmi figurát, mi több, detektívet eredményez. Mindehhez Agatha Christie géniusza is szükséges – stílszerűbben: az ő kis szürke agysejtjei.

Néhány sommás féligazság, ill. tévhit címszavakban

nagy belga hazafi
csak nagyon kevéssé, általános apróságok szintjén (az, hogy nem szereti, ha lefranciázzák, inkább a meggondolatlan és notórius tévesztés fölötti dühe!)
kritikus az angol életformával szemben
csak RÉSZLEGESEN (lakások fűtése, fürdõszobák, ill. étkezési szokások egy része, de ez utóbbi sem jelent „törésvonalat)
édesszájú
igaz, de túlzásoktól mentesen, inkább csak az angol (főként: ital-)ízléshez képest
piperkőc
IS: talán túlzottan „ad magára”, de néha aszketikusan viseli ennek negatív következményeit
hiú
hagyományos értelemben véve csak a bajuszára; emellett persze a hírnevére, de az tényeken alapul, így arra inkább a szerénytelen szó illik
csak magára gondol, egoista
IS, máskor azonban hihetetlen érzékeny empátiáról is tanúskodik túlzottan pedáns, ill. csak a geometriai, szigorú formákat kedveli — a pedantéria általában tényleg sajátja, azonban a szigorú formákat csak az építészet–belsőépítészet és lakberendezés terén favorizálja
romantikus lélek? esetleg racionális elme?
mindkettő egyszerre, néha egyidejűleg
a társadalmi elithez igazodik
az ún. alacsonyabb rétegek képviselőivel is kiválóan szót ért, megtalálja a hangot mindenkivel
érzéketlen a női nemmel
gyáltalán nem, csak éppen egy határig engedi ezen hatást érvényesülni: az Igazság ellenében szemernyit sem, amúgy kifejezetten régivágású gavallér úriember”
elnéző a szerelmesekkel szemben, sőt, egyengeti útjukat
de ha az érintett(ek) érzelmei bűnbe torkollanak, NEM!
az intellektusra, közelebbről a logikára alapoz (ld. szürke agysejtek)
legalább annyira a pszichológiára is!
megveti a hagyományos, tárgyi nyomokból kiinduló, azokat kutató detektívmunkát
szavakban igen, de ő maga is rendszeresen (csak éppen nem kizárólagosságal) él ezzel
gyakran megsajnálja a tettes(eke)t
némelykor valóban, de ez nem szokta befolyásolni a leleplezés(ek)ben: az áldozato(ka)t még sokkal inkább, ab ovo elvből sajnálja!

 Az oldal tetejére Vissza az előző oldalra Vissza az előző oldalra
©Magyar Agatha Christie-olvasók oldala, 2002–2015 (E-mail: info@agatha.hu)
Adatvédelmi nyilatkozat | Felhasználási feltételek | Jogi nyilatkozat